Dobogókő az pont olyan, mint a Normafa...

Megritkultak az élménybeszámolók, de most szerencsére Marcell vette a fáradtságot és megírta a hétvégét, fogadjátok szeretettel:

„Fel kéne tekerni Dobogókőre, hogy bemelegítsünk a Balaton-körbetekerésre” – mondta Csaszi, amire azt mondtam Csaszinak, hogy megőrült mintha a világ legtermészetesebb dolga lenne bólogatni kezdtem, „persze, menjünk”. Szóval innen jött az ötlet. Valamiért volt még valaki, aki úgy gondolta, hogy a vasárnap legideálisabb eltöltése a hegyre feltekerés 35 fokban: Stampfi. Így álltunk össze a „három bolondok”. Cél: Dobogókő, 4-ig haza kell érni Pestre. Találkozó vasárnap 8:20-kor a Jászain a meki előtt, egy gyors reggeli a mint kiderült 9-kor nyitó mekiben a pékségben, gumi felpumpálása a benzinkúton, és 8:45-kor már úton is voltunk. Ugyan hárman összesen 12 órát aludtunk előző éjjel, de megjött a lehűlés, így tulajdonképpen ideális körülmények között vágtunk neki a távnak. A városból kifelé az Árpád-híd, Római-part vonalon indultunk majd tovább Szentendre felé. Azon kívül, hogy sikeresen belementünk pár pocsolyába és tiszta sár sportosan koszos lett a ruhánk semmi érdemleges nem történt, 20-23 km/h körüli tempót mentünk, az út vállalható minőségű. Na de Szentendrén… ott nem. A kerékpárosokat a bicikliútnak hazudott járdára terelik fel, ami igazán büntet, azon a 3-4 km-en vesekő panaszaink megszűntek. Na de nem picsogok, legközelebb érdemes az országutat használni Szentendrén.

Szentendrén aztán balra fordultunk Pilisszentlászló irányába, ahol a felmart aszfalton tul.képpen jól tudtunk haladni, majd egyszer csak azon kaptuk magunkat, hogy emelkedik az út és már nem is Szentlászló felé megyünk. Itt óvatlanul megkérdeztem Csaszit, hogy mégis mire számítsak, amire csak annyit felelt, emelkedni fog Dobogókőig "még kb. 8-10 km Dobogókő (esetleg 15) és végig lejtő lesz." (Ezt nem akarta elhinni, nem is értem miért, pedig tényleg csak 22 km volt már csak hátra felfelé (CsZ) )  OK mondom. Egy darabig lefoglalt, hogy tényleg gyönyörű fekvésű az út felfelé, egyik oldalt patak másik oldalt meztelen lányok hideg sörrel kínálnak szép fák, amik árnyékot adnak, madárcsicsergés, friss levegő, kellemes hűvös stb.

 Amikor a fáradtság első jelei jelentkeztek ismét Csaszihoz fordultam eligazítás végett, aki a lehető legnyugodtabb hangon mondta, hogy nincs gond, „most jön egy 15%-os rész, de utána már csak 12% lesz”. Ekkor Stampfival lepattantunk a bringáról és csalánnal csapkodtuk Csaszi hátát Beletörődve tekertünk tovább, Stampfi adta a tempót, igazából tényleg nem volt gond, elég szép részeket is láttunk, az különösen bejött, hogy egy felhőben tekerünk illetve kellemesen párás a levegő.

Aztán hirtelen mindhárman erőnk végéhez értünk és kijelöltünk egy pihenőhelyet az egyik kereszteződésben. Nagyon kellett ez a pihenő, mert már patakokban csorgott rólunk a víz. Viszont ekkor már csak 8 12 km volt hátra Dobogókőig, ebből 1,5 km lejtő (igazából 3,5 volt, de fene se tudta előre - (CsZ)), 11 órát kongott a harang.

Az utolsó 10 km-es etap mindent überelt. Először is fel kellett érnünk a nem-tudom-milyen hegy tetejére egy elég kemény emelkedőn, itt már 7-8 km/h tempót bírtunk de nagy flash volt belegondolni, hogy most másfél km tekerésmentes ereszkedés vár ránk. Na de nem csak ez várt ránk. Stampfi ment elöl továbbra is az úton, ahol egy árva lélek nem járt, és pont a végén, amikor kb. 50 km/h tempóval érkeztünk kiszaladt b*zdmeg egy kisgyerek Stampfi elé. Komolyan, nem tudom honnan kerülhetett elő a család, de nem sokon múlt a baleset, mert se a csengőre se a kiabálásra nem figyeltek fel. Stampfi már az erdő fáinak ölelése felé rohant a bicaj nyeregében,  amikor végül meghallották a bicikli megcsúszó abroncsainak sikító hangját, ekkor tudatosult a veszély bennünk, és kapta magához az apuka a kisfiút. Na, de ezután a kis adrenalinfröccs után jött az utolsó 5 km-nyi emelkedő. Ezen én vettem át a tempó diktálását, bár kicsit erősnek tartom a diktálás szót, mert kb. 6 km/h-val bírtam tekerni, de örültünk, hogy élünk és egyáltalán még bírunk tekerni. Aztán végül 11:53-ra sikerült felérni a dobogókői turistaházhoz. Öröm-bódottá, hurrá, éljen, sikerült! Csaszinak átadták a sárga trikót, Stampfi a hegyi menőnek járó piros pöttyös trikót kapta, én pedig a legjobb 25 27 éven alulinak járó fehér trikót vehettem át. A trikók mellé járt egy választható gulyásleves is + 2 darab ital maximum 0,5 liter kiszerelésben.

 A nyeremények elfogyasztása után picit ledőltünk a vérdopping és EPO-infúzió a kilátás megtekintése és a folytatás előtt.

13 órakor ismét nyeregbe pattantunk az „ereszkedés” megkezdéséhez. A lefele út a felfelé út tökéletes kontrasztja volt: a pedál helyett a féket nyomtuk, a hűvös helyett megjött a hőség. A Római-partig gyakorlatilag teljes csöndben tekertünk, nyomtuk neki rendesen, a sík terepen is 25 km/h körül és láss csodát, másfél óra alatt, tehát 14:30-ra ismét a Jászain voltunk. Könnyes búcsút vettünk Stampfitól majd Csaszival hazafelé menet úgy döntöttünk, megérdemlünk egy korsó hideg sört egy jó fagyizást a Levendulában. Mindenkinek ajánlom a mentás málnát.

Szóval összességében nagyon jól sikerült a T-ekerés a kemény felfelé etappal együtt, és még a délután is megmaradt családi programozásra.
Dobogókő az pont olyan, mint a Normafa, csak messzebb van.